R
e
f
i
l
l
P
a
r
a
d
i
s
e
Engedélyezze a levelezőjében a távoli tartalmak (képek) megjelenítését!

  N y o m t a s s o n   Ö n   I s   Ö t ö d á r o n !

R e f i l l P a r a d i s e . h u   -   2013. februári hírlevél

Mi lett volna velünk, ha Edison hamarabb feladja...

Bizonyára Ön is hallotta már Thomas A. Edison híressé vált történetét arról, hogy 11.000 sikertelen kísérletet végzett el addig, míg feltalálta az izzólámpát.

Gondolkodott már azon, hogy mi lett volna velünk, ha hamarabb feladja? Képzelje el, hogy itt üldögélhettünk volna a sötétben még vagy 120 évig, míg valaki feltalálja a kompakt fénycsövet...

 Engedélyezze a levelezőjében a távoli tartalmak (képek) megjelenítését!

Rengeteg ügyfelünkkel beszélgettem már a tapasztalatairól. Volt, aki a patrontöltést egyszer kipróbálta, nem sikerült, azután nem is próbálkozott többet. Sokaknak már elsőre sikerült, közülük kerülnek ki azok, akik ma is a korábbi költségeik töredékéért, jellemzően az ötödéért - nyolcadáért, vagy akár a tizedéért nyomtathatnak. Őket már le sem lehetne beszélni a patrontöltésről, hiszen megtapasztalták az előnyeit.

Azok, akik az első próbálkozásuk alapján feladták, akár ezt is mondhatták volna:

"A TV-javítás se működik. Én vagyok rá az élő példa: a múltkor is, amikor elromlott a tévém, lefeszegettem a hátlapját a feszítővasammal, majd vagy egy órán át kotorásztam benne a harapófogómmal meg a kisbalta hegyével, de mégse javult meg. A TV-javítás egy nem működő dolog!"

Sok olyan emberrel is beszéltem, akik még nem próbálták ki az utántöltő készleteinket. Közülük sokan említették, hogy volt már valamilyen feltöltési próbálkozásuk, és hogy a feltöltés után nem működött a tintapatronjuk. Amikor rákérdeztem, hogy a fúvókalégtelenítést megfelelően hajtották-e végre, nem is tudták, hogy miről beszélek, sőt, az is kiderült, hogy többségüknek a fúvókák működéséről se volt semmilyen elképzelése. Így pedig nehéz lehet megelőzni a patron tönkremenetelét, ha azt se tudjuk, hogy mit csinálunk és miért...

Szóval nagy tanulságokkal zárult ez a beszélgetés-sorozat: még sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy megtanítsuk az embereket mindazokra a dolgokra, amelyek a sikeres patrontöltéshez kellenek. Maga a feltöltés és a fúvóka-légtelenítés egy rém egyszerű dolog, a készleteink feltöltési útmutatóiban képekkel illusztrált leírás van róla, így bárki, aki végignézi a képeket, elolvassa az útmutatót, az meg tudja csinálni az egész folyamatot. El se lehet téveszteni, annyira egyértelmű.

Vajon megéri elolvasni az útmutatót, ha csupán ezzel ezreket tud megtakarítani minden egyes patron-kifogyásán, innen kezdve egy Életen át?



Nyomtasson Ön is Ötödáron!
   >>  
R e f i l l P a r a d i s e . h u 

Látogassa meg a  R e f i l l P a r a d i s e . h u  weblapot és keresse ki a nyomtatójában levő tintapatronja típusát, nézze meg, hogy mi kell ahhoz, hogy innen kezdve minden nap gazdaságosabban tudjon nyomtatni!
(Ha nem találja meg a nyomtatóját a listában, írja meg nekünk, hogy milyen nyomtatót használ és abban milyen patron van, igyekszünk felvenni azt is a listára.)

Gépelje be a böngészője címsorába:
     
R e f i l l P a r a d i s e . h u 



Ne feledje, egyszer az Ön nyomtatójából is kifogy a tinta...
                                                    
    w w w . R e f i l l P a r a d i s e . h u 

Kattintson, majd tegye be a böngészőjében a Könyvjelzők közé, hogy segíthessünk, amikor szüksége lesz rá!



"Ma megkaptam a patrontöltő csomagot, amit azonnal 'munkára fogtam'.
A rendelkezésre álló útmutató, leírás alapján bonyodalmak nélkül sikerült feltöltenem a patronokat, amit bizonyított az is, hogy sikeresen tudtam nyomtatni. Színesben és feketében egyaránt. Köszönöm a gyors szállítást. Ajánlani fogom másoknak is."

                                                                     
 Vathy Anna, Zalaegerszeg


"Eleinte nagyon összefestékeztem a kezemet. Egy nagy porcelán tányér fölött szoktam töltögetni, mert azt simán elmosogathatom. A légtelenítést nem szabad kihagyni. Nekem tetszik ez a töltögetés. (...) Ha megvenném az új HP 301-es patronokat, tényleg 6000 Ft felett lenne a két fajta."
                                                                       Jantekné Erika



Kedvezménykupon, amelyet a rendelésébe be tud másolni:

A 2013. február végéig - illetve a 2013. márciusi első hírlevelünkig - érvényes
5%-os kedvezményt w w w . R e f i l l P a r a d i s e . h u  minden utántöltő kittjére és külön megrendelhető nyomtatótintájára a következő kupon-kóddal veheti igénybe:

        KedvezményKupon-5%-PaulaAbdul-02

Ez a kedvezménykupon csak a Hírlevelünk olvasóinak jár. Úgy tudja felhasználni, hogy bemásolja a rendelésébe, így mi azonnal az 5% kedvezménnyel postázzuk a rendelését.


Amennyiben Önnek lézernyomtatója van, azzal kapcsolatban budapesti partnerünk készséggel áll rendelkezésére:

        www.nyomtatokazetta.hu
        (1) 445-11-21, (70) 670-77-74
        1143 Budapest, Francia út 43.




Üdvözlettel:
        Solti Csaba, NETREND Bt.

        +36 30 218 7667
        6725 Szeged, Veresács u. 51.





Rendelési információk:
Az utántöltő kitteket a  w w w . r e f i l l p a r a d i s e . h u  weblapon tudja megrendelni, a kiszállítás az egész ország területén postai úton, utánvéttel történik. Szegedi ügyfeleinknek tudjuk vállalni a személyes kiszállítást.





 
* Ezt az email-t azért kapja, mert feliratkozott a hírlevelünkre. Kéretlenül nem küldünk levelet, a címét nem adjuk ki senkinek.
Ha a levélben levő linkekre nem tud kattintani, gépelje be azokat a webböngészője címsorába (természetesen a szóközök nélkül), ha meg akarja nyitni.
Amennyiben az emailcímét szeretné megváltoztatni vagy leiratkozni szeretne, azt ezen a webcímen tudja megtenni: http://goo.gl/a8VOP

 
w w w . R e f i l l P a r a d i s e . h u