Kedves Nyomtatótulajdonos Partnerünk!
RefillParadise.hu   -   2010. júliusi hírlevél

Az emberi butaság határai (Ha van egyáltalán...)

Mostani válogatásunkban azokból a megtörtént esetekből csemegézünk, amelyekben embertársaink meglehetősen csekély józan észről tettek tanúbizonyságot.

Még 2008-ban történt az USA-ban, hogy két munkatárs különös "tüzijátékkal" akarta megünnepelni a július 4-ei nemzeti ünnepüket: egy kiöregedett mosógépet megtöltöttek több kilogramm gyufával, beledobtak egy égő gyufát, rádobták a fedelét és elfutottak...

Semmi sem történt. Húsz perccel később úgy gondolták, hogy biztosan befulladt, ezért visszamerészkedtek. Valószínűleg nem voltak tudatában a tűz és az oxigén kémiai összefüggéseinek. Ahogy a fedelet felemelték, az egész mosógép felrobbant, több napos kórházi tartózkodásra kárhoztatva a kísérletezőket. 8-10 méteres körzetben szóródtak szét a repeszek, komoly krátert hagyott maga után a robbanás. A kráter helyzetéből ítélve viszonylag kisebb égési és repesz-sérülésekkel úszták meg a kalandot.

 



2009-ben egy fiatalember, David eltörte a karját, miközben átesett egy kutyán.
Már ez is eléggé furán hangzik, de ez történt. A kórházban gipszkötést kapott a karjára, majd még ugyanezen az estén elment bulizni a barátaival. Néhány órával és néhány pohár itallal később a barátai vicces ötlettel álltak elő: elkezdték "feldíszíteni" mindenféle pornográf, obszcén rajzokkal a gipszet. Másnap reggel David édesanyja felfedezte a "művet". Miután az apja is abbahagyta az ordibálást, David - aki nem volt egy gyakorlott ezermester - megpróbálta lakkbenzinnel leszedni a dekorációt. Nem vette észre, hogy ez a maró anyag áthatol a gipsz pórusain és marni kezdi a karját. Pár óra kibírhatatlan fájdalom után David úgy döntött, hogy egy kalapáccsal összetöri és leszedi a karjáról a gipszkötést. Sikerült is neki, a gipsz összetört, a karját pedig még egy helyen sikerült eltörnie.
..



Szerencsére a tintapatron-utántöltés messze nem ilyen veszélyes feladat,
sőt, a nálunk kapható utántöltő kittekkel ez egy valóban egyszerű és veszélytelen művelet. Ha Ön tintasugaras nyomtatót használ, a mai tintapatron-áraknál már komolyan meg kell fontolnia, hogy nyomtasson-e, hiszen ha a kb. 200 oldal nyomtatására elegendő patronja több mint 6000.- Ft-ba kerül, akkor az oldalanként kb. 30 Ft-os költséget jelent!

Az utántöltő kittjeinkkel ezt a költséget a töredékére tudja csökkenteni, mindössze oldalanként 1.5 - 4 Ft-ra, a nyomtató és a patron típusától függően.
Ugye, mennyire nem mindegy?



Az ink-mate tintapatron-utántöltő készletekkel egyszerűen és biztonságosan feltölthetők a HP, CANON tintapatronok, valamint a LEXMARK nyomtatók többségének a patronjai. A feltöltés ára mindössze a töredéke az új patronok árának, tehát minden egyes patroncserénél Ön valóban ezreket takarít meg. Egy töltőkészlettel általában 4-6 alkalommal tudja feltölteni a patronját, viszont egyes patronok esetében a javasolt beletöltendő mennyiség akár a kétszerese is lehet, mint a patron eredeti töltete, így annál a patronnál ez gyakorlatilag 8-12 patron vásárlását válthatja ki, ráadásul egy utántöltő készlet még postaköltséggel együtt is kevesebbe kerül egyetlen patron áránál is!

Ennél olcsóbban nemigen tud nyomtatni! Számolja csak ki!

Nézzen szét a www.RefillParadise.hu weblapon és keresse ki a nyomtatójában levő tintapatronja típusát, nézze meg, hogy mi kell ahhoz, hogy innen kezdve egy életen át gazdaságosabban tudjon nyomtatni!

Másolja be a böngészője címsorába:      www.RefillParadise.hu

        További sok sikert és gazdaságos nyomtatást kívánunk!


Ha tetszett a hírlevelünk, kérjük, küldje el másoknak is.

Ha nem tetszett, küldje vissza nekünk és írja meg, hogy hogyan tetszett volna. Örömmel várjuk az ötleteit, véleményét!

A tintasugaras nyomtatók patronjaihoz való ink-mate utántöltő készleteket a weblapunkon (www.RefillParadise.hu) tudja megrendelni.

A patronok töltését csak egyszer kell megtanulnia, onnan kezdve gyakorlatilag egy életen át gazdaságosabban tud nyomtatni, kevesebb mint ötödáron, így nem fogják nyomasztani az egyre emelkedő patronárak.



Ne feledje, egyszer az Ön nyomtatójából is kifogy a tinta...    www.RefillParadise.hu
Másolja be a webböngészője címsorába, tegye be a böngészőjében a Kedvencei, Könyvjelzői közé, hogy segíthessünk, amikor szüksége lesz rá!



"A HP nyomtatómhoz rendelt utántöltő készlettel sikeresen feltöltöttem a PHILIPS faxkészülékem fekete patronját is. Valóban nem volt nehéz, és kifogástalanul működik!"
                                                                              Tessényi Károly


"Nagyon tetszenek a mostani hírleveleik, örülök, hogy ez a stílusváltás a szórakoztatóbb hírlevelek irányába történt! (Bár a többi hírlevél is nagyon hasznos volt, csak kicsit száraz.)"
                                                               Nagy Henriett, asszisztens

"A nagy melegben beszáradt a patronom, így nagy hasznát vettem egy évekkel ezelőtti hírlevelüknek, amit a RefillParadise weblapról kerestem elő. Az ott leírtakkal sikerült kigőzölnöm és kitisztítanom a fúvókákat, nem kellett kidobnom a patronomat, mert az elég sokba került volna."
                                                                              Schreiner László


Kedvezménykupon, amelyet a rendelésébe be tud másolni:

A 2010. július végéig - illetve az augusztusi első hírlevelünkig - érvényes 5%-os kedvezményt a RefillParadise.hu
minden ink-mate minden típusú utántöltő kittjére a következő kupon-kóddal veheti igénybe:


    Utántöltő-5%-DrewBarrymore-07

A kedvezménykupont másolja be a rendelésébe. - Elküldheti, odaadhatja másnak is, azaz egyszerre többen is felhasználhatják.

Üdvözlettel:
        Solti Csaba, RefillParadise.hu

 
* Ezt az email-t azért kapja, mert feliratkozott a www.RefillParadise.hu hírlevelére. Kéretlenül nem küldünk levelet, a címét nem adjuk ki senkinek.
Ha a levélben levő linkekre nem tud kattintani, másolja át azokat a webböngészője címsorába, ha meg akarja nyitni.