Kedves Nyomtatótulajdonos Partnerünk!

Százezreket érő információ a "konyhafiókban"?

Gyerekkoromban sokat beszélgettem a nagyapámmal az élet dolgairól, és mindig megdöbbentett a "józan paraszti ész" egyszerűsége és hatékonysága. Ma mégis azt látom, hogy a világ éppen az ellenkező irányba halad, és ami egyszerű volt, azt bonyolítják, ami tegnap még megfizethető volt, azt holnapra megdrágítják, ami kellő szabadságot engedett, azt szigorú korlátok közé terelik, és egyáltalán az egész világunkat egyre kevésbé élhetővé teszik.

Épp a napokban történt velem, hogy egy kötelező szervizre kellett bevinnem az autómat egy szakműhelybe, és talán én voltam a legjobban meglepve, hogy hová is fejlődött az autószerelés, milyen technológiával vizsgálták meg a kocsimat. Én még ahhoz voltam szokva, hogy az autószerelő a robbanómotorokhoz ért, nem a számítógépekhez. Most pedig rögtön számítógépre csatlakoztatták a kocsimat, lekértek belőle mindenféle mért és tárolt adatot, azt hosszasan elemezgették, majd azt mondták, hogy a katalizátorommal lehet egy kis gond. De hogy erre a sok görbéből és számadatból hogyan jöttek rá, az a hétköznapi ember számára ma is egy megfejthetetlen talány, bár már egyre jobban kezdünk hozzászokni, hogy a körülöttünk levő világot nem szükségszerű minden részletében megértenünk, ennek a világnak az az érdeke, hogy mi, a benne élők csak felületes információkkal rendelkezzünk, "ne lássunk át a szitán".

 

Ugyanez történik manapság a számítástechnika sok területén is. Ma egy átlagfelhasználónak már fogalma sincs arról, hogy mi zajlik a számítógépe belsejében, milyen módon születik meg a képernyőjén a kívánt eredmény, legyen az egy megszerkesztett dokumentum vagy valamilyen adatfeldolgozás eredménye.

A nyomtatónk és a tintapatronunk ugyanilyen "fekete dobozként" viselkedik, nincs rálátásunk a működésére, csak egyszerűen megszoktuk, hogy működik. Ugyanígy nincs rálátásunk a nyomtatási költségekre sem, így a nyomtatógyárak gyakorlatilag olyan árakat kérhetnek el egy-egy kinyomtatott oldal nyomtatási költségeként, amilyent nem szégyellenek. Sőt, ezen a területen különösen nagy a lehetősége a "maszatolásnak", a pontos adatok elkendőzésének. Ha jobban belegondolunk, az emberek nagyon nagy része például úgy vásárol nyomtatót, hogy meg se nézi, hogy mennyibe fog kerülni vele egy oldal kinyomtatása, mennyibe kerül egy fekete és egy színes patron, egy patronnal mennyit lehet nyomtatni. Tulajdonképpen egy olyan eszközt vásárol, amely innen kezdve számolatlanul szedi ki a pénztárcájából az ezreseket, minden egyes patroncsere horribilis összegekbe kerül, miközben a mai patronokkal már csak alig 170-300 oldal nyomtatható ki.

Pontosan ezért került előtérbe manapság a patronok újratöltése. Ha valaki annak a tudásnak a birtokában van, hogy hogyan tudja sajátkezűleg feltölteni a patronjait, akkor már nincs kiszolgáltatva az elszabadult patronáraknak. Mi ezt a tudást juttatjuk el az emberekhez. Megtanítjuk őket arra, hogy ötödáron vagy még gazdaságosabban tudjanak nyomtatni. A mai világunkban ez egy hihetetlenül értékes információvá vált, olyanná, amelyen nagyon sok pénz múlik.

A következő hírleveleinkben egy-egy nyomtatótípust fogunk közelebbről megvizsgálni. A HP, CANON és LEXMARK nyomtatók jelentős többségénél használható patronfeltöltési módszereket fogunk bemutatni. Ezeknek az információknak a birtokában Ön is ötödáron vagy még gazdaságosabban fog tudni nyomtatni. Ez éves szinten akár több tízezer Ft-os megtakarítást jelenthet Önnek és a családjának!

Addig is nézzen szét a www.RefillParadise.hu weblapon és keresse ki a nyomtatójában levő tintapatronja típusát, nézze meg, hogy mi kell ahhoz, hogy innen kezdve egy életen át gazdaságosabban tudjon nyomtatni!

Másolja be a böngészője címsorába:      www.RefillParadise.hu

Májusi villámakciónk keretében pár napra visszahoztuk a korábban megszüntetett 3 db-os kedvezményt, azaz ha egyszerre 3 utántöltőt rendel - tetszőleges összeállításban -, akkor az 5%-os helyett 10%-os kedvezményt tud igénybe venni. Az ehhez szükséges kedvezménykupon, amelyet a rendelésébe másolva - már csak pár napig - tud felhasználni:

Utántöltő-3db-10%-AngelinaJolie-0520

Az akció 2010. május 20.-ig tart, tehát a 20-án éjfélig beérkezett rendelésekre tudjuk figyelembe venni.


        További sok sikert és gazdaságos nyomtatást kívánunk!



Az ink-mate tintapatron-utántöltő készleteket a weblapunkon (www.RefillParadise.hu) tudja megrendelni.

A patronok töltését csak egyszer kell megtanulnia, onnan kezdve gyakorlatilag egy életen át gazdaságosabban tud nyomtatni, kevesebb mint ötödáron, így nem fogják nyomasztani az egyre emelkedő patronárak.



Ne feledje, egyszer az Ön nyomtatójából is kifogy a tinta...    www.RefillParadise.hu
Másolja be a webböngészője címsorába, tegye be a böngészőjében a Kedvencei, Könyvjelzői közé, hogy segíthessünk, amikor szüksége lesz rá!



"A weblapjukon azt írták, hogy egy patron kb. 8-szor tölthető fel, de én a HP 28-as patronomat már a 12. alkalommal töltöm újra! Igaz ugyan, hogy a Canon nyomtatóm patronja viszont csak 4 feltöltést bírt ki, de még így is sokkal olcsóbb volt utántölteni, mint mindig új patront venni."
                                                                              Horváth Aladár


"Nővérként dolgozom, így az injekciós fecskendő kezelése nem okoz gondot, de szerintem annyira egyszerű az utántöltés, hogy nem kell ehhez ilyen 'szakmai előképzettség' se!"
                                                                              Tandari Nóra

"A múltkori feltöltésnél még adódtak gondok, be volt száradva a patron fúvókája, de miután kigőzöltem a weblapjukon olvasottak szerint, rendbe jött minden, és a mostani feltöltésnél már semmi probléma nem volt."
                                                                              Solymosi Krisztián


Kedvezménykupon, amelyet a rendelésébe be tud másolni:

A 2010. május végéig - illetve a júniusi első hírlevelünkig - érvényes 5%-os kedvezményt a RefillParadise.hu
minden ink-mate minden típusú utántöltő kittjére a következő kupon-kóddal veheti igénybe:

    Utántöltő-5%-AlainDelon-05

Üdvözlettel:
        Solti Csaba, RefillParadise.hu

 
* Ezt az email-t azért kapja, mert feliratkozott a www.RefillParadise.hu hírlevelére. Kéretlenül nem küldünk levelet, a címét nem adjuk ki senkinek.
Ha a levélben levő linkekre nem tud kattintani, másolja át azokat a webböngészője címsorába, ha meg akarja nyitni.